Tisza
A magyarok folyója
színes, magyar ismeretterjesztő film, 2014 HDTV (Duna)
Rendező: Pap Ferenc, Pap Zsolt
forgatókönyvíró: Pap Zsolt
operatőr: Pap Ferenc H.S.C.
vágó: Molnár András
zene: Ökrös Csaba
producer: Pap Zsolt
Szakértő: Kovács Sándor
Narrátor: Gáspár Sándor
A Tisza forrása Körösfő (Ukrajna) közelében (az eredeti méret 35%-a)
A magyarok folyója
színes, magyar ismeretterjesztő film, 2014 HDTV (Duna)
Rendező: Pap Ferenc, Pap Zsolt
forgatókönyvíró: Pap Zsolt
operatőr: Pap Ferenc H.S.C.
vágó: Molnár András
zene: Ökrös Csaba
producer: Pap Zsolt
Szakértő: Kovács Sándor
Narrátor: Gáspár Sándor
A Tisza forrása Körösfő (Ukrajna) közelében (az eredeti méret 35%-a)
A Tisza a Kárpátokból kis patakként indul, majd keresztülszeli az Alföldet, hogy 962 kilométernyi rombolás és építés után Titelnél belefolyjon a Dunába. A változatos tájakon kanyargó hosszú úton nyomot hagy a folyó két partján élők mindennapjaiban, hol emberi életeket veszélyeztet áradásaival, hol pedig az életet biztosítja vizével, annak hordalékával, a benne élő változatos halállománnyal. A Tiszát már évszázadok óta a legmagyarabb folyóként emlegetik a legendák, mondák, mesék, hiszen magyar területen eredt és magyar területen torkollott bele a Dunába. Ma már szinte elképzelhetetlen, hogyan tették vízre és úsztatták el az alsó szakaszra a Máramarosi havasok szálfáit, pedig korábban számtalan zsilip, gát szolgálta ezt a mesterséget. Már csak a romok emlékeztetnek a faúsztatás virágkorára, aminek köszönhetően az épületfa, és a rönkökön szállított só, nemesfémek, ércek évszázadokon keresztül eljutottak a Magyar Királyság központjába. Az ismeretterjesztő film felidézi, hogy mi veszett el az elmúlt századokban, és milyen problémával küzdenek ma a Tisza mentén élők.
Tisza-tavi Ökocentrum, Poroszló (az eredeti méret 35%-a)
Technikai adatok:
General : Tisza\A magyarok folyoja.mkv
Format : Matroska at 6 160 Kbps
Length : 2,24 GiB for 51 perc 59 mp 440emp
Video #0 : AVC at 5 653 Kbps
Aspect : 1440 x 1080 (1.778) at 25.000 fps
Audio #0 : AC-3 at 384 Kbps
Infos : 2 csatorna, 48,0 KHz
Language : hu
General : Tisza\A magyarok folyoja.nfo
Format :
Length : 1,14 KiB
Kód:
http://data.hu/get/8547790/Tisza.z01
http://data.hu/get/8547791/Tisza.z02
http://data.hu/get/8547792/Tisza.z03
http://data.hu/get/8547793/Tisza.z04
http://data.hu/get/8547794/Tisza.z05
http://data.hu/get/8547795/Tisza.z06
http://data.hu/get/8547798/Tisza.z07
http://data.hu/get/8547799/Tisza.z08
http://data.hu/get/8547801/Tisza.z09
http://data.hu/get/8547802/Tisza.z10
http://data.hu/get/8547803/Tisza.z11
http://data.hu/get/8547805/Tisza.zip
A letöltési linkek könyvtárban:
Kód:
http://data.hu/dir/7t4j27mlvw374913