Space Battleship Yamato 2010 BDRIP HUNHardSUB Space_10

Space Battleship Yamato 2010 BDRIP HUNHardSUB
(Space Battleship Yamato)
Szines, égetett feliratos japán sc-fi, akció film 131 perc


Rendező:
Takashi Yamazaki

Irók: Leiji Matsumoto, Shimako Sato, Yoshinobu Nishizaki

Szereplők:

Takuya Kimura (Susumu Kodai)
Meisa Kuroki (Yuki Mori)
Toshirô Yanagiba (Shiro Sanada)
Naoto Ogata (Daisuke Shima)

Space Battleship Yamato 2010 BDRIP HUNHardSUB Spaces10

TARTALOM

A történetünk 2199-ben játszódik, mikor a Föld már haldoklik egy idegen faj, a gamilasziak öt éve tartó nukleáris meteorbombázásai miatt. A sugárzás felemésztette a Föld felszínét, a tengerek kiszáradtak, az átlaghőmérséklet megnövekedett, a Föld pedig egyetlen radioaktív sivataggá változott. Az emberiség a kihalás szélén vergődik, utolsó reménye is látszólag elveszett azzal, hogy a Mars mellett az űrflottánk megsemmisítő vereséget szenvedett. Azonban nem várt segítség érkezik az űrből: egy kapszula, amelyben egy eddig ismeretlen tachyon részecske alapú hajtómű tervei vannak és egy koordinátapont, amely a Nagy Magellán-köd egyik bolygójára, az Iscandarra mutat. Az emberek ezért az 1945-ben hullámsírba merült Yamatóból építenek egy új űrcsatahajót, s a legénységet kiküldik annak reményében, hogy ott a sugártisztító berendezést meglelik...

Égetett felirat


Space.Battleship.Yamato.2011.Bdrip.HunHwrdSub
Videó információk:
Méret: 1,04 GB
Hossz: 2:15:05
Típus: AVI (XviD - XviD project)
Felbontás: 640 x 272 pixel
Bitráta: 950 Kbps
Képkockák száma/mp: 25.000
Oldalarány: 2.35

Audió információk:
Audiósávok száma: 1
Audiosáv #1 adatai:
Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3)
Csatornák száma: 2
Bitráta: 128 Kbps CBR
Mintavételezési frekvencia: 44.1 KHz

Space Battleship Yamato 2010 BDRIP HUNHardSUB Data_w10

Space Battleship Yamato 2010 BDRIP HUNHardSUB Downlo11

Kód:

http://data.hu/get/9195586/spcbttlshp.part1.rar
http://data.hu/get/9195587/spcbttlshp.part2.rar
http://data.hu/get/9195588/spcbttlshp.part3.rar
http://data.hu/get/9195590/spcbttlshp.part4.rar
http://data.hu/get/9195591/spcbttlshp.part5.rar
http://data.hu/get/9195592/spcbttlshp.part6.rar


Jelszó:/SCS/