Fábry Sándor: Oh, Tannenbaum
(Comedy Club)
Dumaszínház Stand Up Special
magyar stand-up comedy, 2016 TVRip (Comedy Central)
Írta és elmondta:
Fábry Sándor
Rendező: László Péter
vezető operatőr: Márton Balázs
vágó: Mórocz Péter
exec. producer: Lovász László
producer: Litkai Gergely
A felvétel a Corvin Dumaszínházban készült 2016 áprilisában
Kép a filmből (az eredeti méret 70%-a)
Az önálló est középpontjában felmenőink szokásai fognak állni.
Fábry az apjáról is sokat fog mesélni, van egy sztorija például arról,
hogy a fater a zsoldjából miként evett meg 46 minyont a Gerbeaud-ban.
Beszámolójából az is kiderül, hogy az apja soha az életben nem
kapott 16 évnél fiatalabb baracklekvárt az asztalára, és az sem volt
meglepő, ha a közel 30 esztendős nyalánkságot biztos, ami biztos
alapon újrafőzték. A kenyérvéget sem volt szabad ám a kukába dobni,
így mindig lehetett a tegnapit, almából pedig a hibásat enni.
Nem úgy a jó bejgliből, aminek az elkészítését a tökélyre fejlesztették:
a végébe is jutott mindig elegendő töltelék! Idegen helyen pedig inkább
köszönték, de nem kértek belőle, ha a sütemény a vége felé közeledett.

Forrás: Comedy.Club.Fabry.Sandor-Oh.Tannenbaum.2016.SDTV.MPEG-2.HUN-AFTER (Thx!)
Technikai adatok:
General : Fabry.Sandor\after-comedy.club.fabry.sandor-oh.tannenbaum.mkv
Format : Matroska at 3 339 Kbps
Length : 1,63 GiB for 1 óra 10 perc 5 mp 576emp
Video #0 : MPEG Video at 3 016 Kbps
Aspect : 720 x 576 (1.778) at 25.000 fps
Audio #0 : MPEG Audio at 256 Kbps
Infos : 2 csatorna, 48,0 KHz
Language : hu
General : Fabry.Sandor\after-comedy.club.fabry.sandor-oh.tannenbaum.nfo
Format :
Length : 5,28 KiB
General : Fabry.Sandor\sample.mkv
Format : Matroska at 2 680 Kbps
Length : 19,2 MiB for 1 perc 0 mp 80emp
Video #0 : MPEG Video at 2 371 Kbps
Aspect : 720 x 576 (1.778) at 25.000 fps
Audio #0 : MPEG Audio at 256 Kbps
Infos : 2 csatorna, 48,0 KHz
Language : hu
Sample:
Kód:
http://data.hu/get/9897430/sample.mkv
Kód:
http://data.hu/get/9897390/Fabry.Sandor.z01
http://data.hu/get/9897391/Fabry.Sandor.z02
http://data.hu/get/9897392/Fabry.Sandor.z03
http://data.hu/get/9897393/Fabry.Sandor.z04
http://data.hu/get/9897394/Fabry.Sandor.z05
http://data.hu/get/9897395/Fabry.Sandor.z06
http://data.hu/get/9897396/Fabry.Sandor.z07
http://data.hu/get/9897397/Fabry.Sandor.z08
http://data.hu/get/9897398/Fabry.Sandor.zip
A letöltési linkek könyvtárban:
Kód:
http://data.hu/dir/yk0rh171nd405796
Nem használok jelszót!
JDownloader 2 használatakor nem javasolt az automatikus kicsomagolás!
(Beállítások/Kicsomagoló) Jelszót kérhet!
Kicsomagolás: Total Commander