Nemzetidegenek
színes, magyar dokumentumfilm, 2016 TVRip (Duna World)
Rendező: László Gábor
társrendező: Somody Ildikó
operatőr, vágó: László Gábor
szerkesztő: László Petra
zene: Kovács Attila
producer: Sarudi Gábor
Szakértő: Jancsik László
Herhoff György emléktáblája a róla elnevezett utcában. (az eredeti méret 70%-a)
Herhoff György félig magyar - félig sváb családból származik. Családja ugyan elkerüli
a kitelepítést, mivel a háború alatt egy zsidó nőt bújtattak, de a családi szikvízüzemet
államosították. Néhány társával Békásmegyeren szervezkedni kezd a rendszer ellen,
egyikük azonban besúgó és elárulja társait. A letartóztatást halálos ítélet követi, melyet
később 13 évre változtatnak. '56-ban Nagy Imre felülvizsgáltatja az ügyet és amnesztiával
szabadul. A forradalom kitörésekor édesanyja hiába kéri, hogy hagyják el az országot és
csatlakozzanak a Németországba kitelepített rokonokhoz, Herhoff György úgy dönt,
hogy inkább fegyvert ragad és harcol a magyar szabadságért. A Vérmezőn érte a halálos
lövés. Testvére, Herhoff Mária 2016-ban úgy dönt, hogy megpróbálja kideríteni, hogy ki
volt a testvére árulója. A kérdés, hogy sikerül-e neki. A film így Herhoff György történetén
túl testvére személyes útkeresése is, mellyel megpróbálja megtalálni 60 év múltán az igazát.

A kutatások nem vezettek eredményre (az eredeti méret 70%-a)
Forrás: Nemzetidegenek.2016.HDTV.x264.Hun-MrX (Thx!)
Technikai adatok:
General : Nemzetidegenek\Nemzetidegenek.2016.HDTV.x264.Hun-MrX.mkv
Format : Matroska at 1 638 kb/s
Length : 366 MiB for 31 perc 13 mp 352emp
Video #0 : AVC
Aspect : 720 x 404 (1.778) at 25.000 fps
Audio #0 : AAC
Infos : 2 csatorna, 48,0 kHz
Language : hu
General : Nemzetidegenek\Nemzetidegenek.2016.HDTV.x264.Hun-MrX.nfo
Format :
Length : 6,37 KiB
Kód:
https://data.hu/get/10345945/Nemzetidegenek.z01
https://data.hu/get/10345943/Nemzetidegenek.zip
A letöltési linkek könyvtárban:
Kód:
http://data.hu/dir/gj5hipbgsd412538
Nem használok jelszót!
JDownloader 2 használatakor nem javasolt az automatikus kicsomagolás!
(Beállítások/Kicsomagoló) Jelszót kérhet!
Kicsomagolás: Total Commander
A hozzászólást irnik összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Feb. 27 2017, 13:20-kor. (Reason for editing : irnik)