.
Az emlékek útján (Viaggio segreto) 2006 TVRip x264 Hun mkv (16)
színes, szinkronizált, olasz-francia filmdráma, 107 perc
ZENESZERZŐ: Marco Betta
FORGATÓKÖNYVÍRÓ: Roberto Ando, Salvatore Marcarelli
ÍRÓ: Josephine Hart
RENDEZŐ: Roberto Ando
OPERATŐR: Maurizio Calvesi
Leo Ferri: Alessio Boni
Anna Olivieri: Donatella Finocchiaro
Ale Ferri: Valeria Solarino
Adele: Claudia Gerini
Michele: Marco Baliani
Harminc évvel ezelőtt Leo és Ale Ferri még csak gyerekek voltak, mikor a szemük láttára ölték meg édesanyjukat. A trauma elől Rómába menekülnek, ahol jelenleg a negyvenes éveiben járó Leo pszichológusként dolgozik, ám páciensein kívül nem nagyon tud mit kezdeni az emberekkel, és házassága is tönkremegy. A húga, Ale viszont épp házasodni készül, ám balsejtelmek gyötrik párját (Emir Kusturica) és saját jövőjét illetően. Mikor kiderül, hogy jelenlegi tulajdonosa eladja azt a szicíliai házat, ahol Leo és Ale felnőtt, a testvérpáros visszautazik szülővárosukba, de nem csak térben, hanem időben is, és újra átélik azokat a tragikus pillanatokat, melyek örökre meghatározták az életüket. Ám ezúttal egy olyan titokra is fény derül, amely mindent megváltoztat.
General: Az emlékek útján.mkv
Format: Matroska at 1 800 kb/s
Length: 1,26 GiB for 1 óra 40 perc 22 mp 960emp
Video #0: AVC at 1 574 kb/s
Aspect: 720 x 400 (1.800) at 25.000 fps
Audio #0: AC-3 at 224 kb/s
Infos: 2 csatorna, 48,0 kHz
Language: hu

Kód:
https://data.hu/get/11465983/Az_emlekek_utjan.part1.rar
https://data.hu/get/11465986/Az_emlekek_utjan.part2.rar
https://data.hu/get/11465984/Az_emlekek_utjan.part3.rar
https://data.hu/get/11465987/Az_emlekek_utjan.part4.rar
https://data.hu/get/11465985/Az_emlekek_utjan.part5.rar
https://data.hu/get/11465982/Az_emlekek_utjan.part6.rar