Osztálytalálkozó
magyar dokumentumfilm, 2018 HDTV (RTL KLUB HD)
Rendezte: Ujvári Csaba
fényképezte: Szőke Dániel
operatőr: Reich Dániel, Polgár Csaba, Bíró Attila
zene: Jónás Vera Experiment
felvételvezető: Steinmetz Anikó
producer: Felszeghy Ádám
A legendás Horvai - Kapás színész osztály:
Anger Zsolt, Fekete Ernő, Gregor Bernadett, Hajdu Steve,
Kamarás Iván, Keszég László, Kéri Kitty, Marozsán Erika,
Német Mónika, Schell Judit, Széles Tamás, Ujvári Csaba
1995-ben a Színművészeti Főiskolán 12 fiatalember diplomázott Horvai István
és Kapás Dezső színész osztályában. 12 olyan színésznövendék, akik nem
választották egymást, mégis 4 éven keresztül együtt töltötték a nap 24 óráját,
azzal a szándékkal, hogy az iskola sikeres elvégzése után meghódítják a közönséget.
"Szép vagy, gyönyörű vagy Magyarország"
Paprikánia, 1994. Rendezte: Benedek Miklós (az eredeti méret 70%-a)
A végzett színészekből mára ismert és elismert művészek lettek. A dokumentumfilm
feleleveníti az elmúlt 25 év eseményeit, sok humorral, archív felvételekkel, közös
visszaemlékezésekkel. Az együtt töltött főiskolás évek kovácsolta össze a társaságot,
akik azóta - negyed évszázada - minden év április 11-én Osztálytalálkozót tartanak.
Mi az, ami miatt megszépül a múlt? Vannak olyan sztorik, amikre másképpen emlékeznek
a szereplők? Léteznek olyan történetek amit - akár - kórusban is fel tudnak eleveníteni?
Erről és még nagyon sok minden másról szól az Osztálytalálkozó című film.
A legendás Horvai - Kapás színész osztály, 2018 (az eredeti méret 70%-a)
Forrás: Osztalytalalkozo.2018.HDTV.x264.Hun-ks (Thx!)
Technikai adatok:
General : Osztalytalalkozo\Osztalytalalkozo.mkv
Format : Matroska at 1 580 kb/s
Length : 563 MiB for 49 perc 47 mp 744emp
Video #0 : AVC at 1 450 kb/s
Aspect : 720 x 400 (1.778) at 25.000 fps
Audio #0 : AC-3 at 128 kb/s
Infos : 2 csatorna, 48,0 kHz
Language : hu
Sample:
A letöltési linkek könyvtárban:

Kód:
https://data.hu/get/11473461/sample.mkv
Kód:
https://data.hu/get/11473460/Osztalytalalkozo.z01
https://data.hu/get/11473463/Osztalytalalkozo.z02
https://data.hu/get/11473462/Osztalytalalkozo.zip
A letöltési linkek könyvtárban:
Kód:
https://data.hu/dir/i6a4bnk3xs439225