Stephen King
Stephen Edwin King (Richard Bachman néven is publikál) (Portland, Maine, 1947. szeptember 21. –) amerikai író, a jelenkor egyik legolvasottabb szerzője. Negyvennél is több nyelvre lefordított művei több mint 400 millió példányban keltek el világszerte, a legtöbb művét több-kevesebb sikerrel meg is filmesítették.
1947. szeptember 21-én született a maine-i Portland városában, Donald Edwin King és Nellie Ruth Pillsbury gyermekeként. Miután az akkor kétéves Stephen édesapja elhagyta a családot, Nellie-nek saját erejéből kellett eltartania magát és két gyermekét. Alkalmi munkákból igyekezett ezt megoldani, de minden igyekezete ellenére is sokat nélkülöztek, és gyakran kellett költözniük ekkoriban.
King már hétéves korától kezdve írt történeteket. Nagy hatással voltak rá a gyermekkorában látott sci-fi- és fantasy-filmek, innen származik rajongása a horror műfaja iránt. 13 éves volt, amikor rábukkant egy dobozra, tele édesapja befejezetlen kézirataival, melyek leginkább horror- és fantasy-történetek voltak. Önéletrajzi művében azt írja, hogy ez az esemény fiatalkorának meghatározó élménye volt. Első történetei 19 éves korában jelentek meg, a Comics Review magazinban.
A középiskola után felvételt nyert a Maine-i Egyetemre, Oronóban, angol nyelv és irodalom szakra, ahová 1966 és 1970 között járt.
Forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Stephen_KingKing már hétéves korától kezdve írt történeteket. Nagy hatással voltak rá a gyermekkorában látott sci-fi- és fantasy-filmek, innen származik rajongása a horror műfaja iránt. 13 éves volt, amikor rábukkant egy dobozra, tele édesapja befejezetlen kézirataival, melyek leginkább horror- és fantasy-történetek voltak. Önéletrajzi művében azt írja, hogy ez az esemény fiatalkorának meghatározó élménye volt. Első történetei 19 éves korában jelentek meg, a Comics Review magazinban.
A középiskola után felvételt nyert a Maine-i Egyetemre, Oronóban, angol nyelv és irodalom szakra, ahová 1966 és 1970 között járt.